Már csak kettő fénykép maradt a közös albumunkból, melyek valahogy mindig is kedvesek voltak számomra, talán ezért sem dobtam ki a hullazsákba összerakott többi emlékkel.

Egyik este vacsora után leültem egy pohár 18 éves single malt whisky-vel a kanapéra és nem csináltam mást, mint bámultam a cserépkályhában égő tüzet, ahogy a parázsló hasábok fellobbantják a frissen rádobott akác törzseket. Két hónap eltelte óta ez lesz az első este, amikor végre nem fagyoskodva kell majd ágyba bújnom, hanem a cserépkályha melege mellett hajthatom álomra a fejem. Ott ültem egy sámlin és csak kortyolgattam a finom nedűt, ami valahogy mindig egy régi kollégámat juttatja eszembe, aki megismertette megszerettette a whisky-k és a whisky ivás rejtelmeit. De most valahogy ezt a gondolatot azonnal kiverte a fejemből a két megmaradt fénykép, ahogy véletlenül a szekrényre pillantottam. Enyhe derékfájdalommal feltápászkodtam a kanapéról - fárasztó napon voltam túl - hogy, még egy utolsó pillantást vessek rájuk. Hirtelen felvillantak az emlékképek melyek már nem fájtak annyira, mint egy éve, nap mint nap. Azon gondolkodtam, hogy mennyi energia volt eljutni odáig, amíg ezek a fényképfelvételek elkészültek. Mennyire éreztem azt a meleg, folyton áramló és égető melegséget, amit most már csak a cserépkályhában lobogó hasábok próbálnak utánozni. Persze, ez nem ugyan az...ez a meleg nem belülről jön, nem járja át teljes testem, csak kívül, a felszínen próbálja a melegség érzetét kelteni. Mindegy is, szombat este van és amúgy is -8 fok van odakint vagy -9, sőt éjszaka lehet, hogy már havazni is fog. Az akác gyorsan elég, nem sok parazsa van, szinte minden csak hamu. Először csak mint kósza gondolat futott át rajtam, aztán a következő pillanatban már azon kaptam magam, hogy  képek közül az egyiket ráhajítom a parázsló hasábokra. Aszta...ilyet eddig csak a nyálas, csöpögős, amcsi romantikus filmekben láttam, tudod, az olyan filmekben amiben a  tuti csajok és tuti pasik hülye telefonszáma 555-el kezdődik. Kapcsolatunk rövidke ideje alatt minden héten kedden és csütörtökön a különböző kereskedelmi tévécsatornák egyikén kellett kötelező jelleggel megnéznünk, aztán az ismétlést és az ismétlés ismétlését is. Nem rosszallásként említettem mindezt, csak mint tényt próbáltam előtérbe helyezni...Hűűűűű...bakker, mekkora lánggal tud égni egyetlen egy kis kép is...de durva...pontosan, és tökéletesen szimbolizálva a letűnt kapcsolatunkat. Először lassan, csak pár lángocska kezdte nyaldosni jobbról és balról a kép közepe felé haladva. Aztán egyszer csak minden látható jel nélkül olyan hevesen lobbant fel, mintha a kéményen keresztül a szabadba akarná kilövellni az egész lángcsóvát...nem tart sokáig, mint ahogy a kapcsolatunk sem...aztán hirtelen a következő pillanatban már nem is volt ott semmi...nem tudtam volna megmondani melyik volt a fényképünk hamuja és melyik az akác hasábé. Valahogy egybeolvadt az egész. Döbbenet. Annyira megdöbbentem, hogy gyorsan töltöttem még egy pohár whisky-t, amit már nem kortyolgatva, ízlelgetve fogyasztottam el, hanem bedobtam, mint egy alkesz aki reggel remegő kézzel ébred,  elvonási tünetei oly fájdalmasak, hogy csak a célirányosan bedobott kétdekás rövid segít rajta...

..végre, egész nap erre az SMS-re vártam Évától,  aki annyira kedves és vicces velem, s olyan dolgokat lát bennem ami még engem is meglep. Fogtam a megmaradt utolsó közös képünket, és oda se nézve behajítottam a tűztérbe, lezártam a kályhát, felöltöztem, átmentem a szomszédos utcába Évához, és óriásit szeretkeztünk.

forrás: innen