Megszokásból élni valakivel: hazugság. (...) Mindenki úgy csapja be magát, ahogy akarja.

 forrás: innen

Nehéz feltételezni másról, hogy az igazat mondja, amikor tudjuk, hogy a helyében mi magunk is hazudnánk. Ez rendben is van, de, hogy dolgozzuk fel mindazt a hazugság mennyiséget amivel nap mint nap találkozunk...vagy még durvábban, hogy dolgozzuk fel azokat a hazugságokat amit szeretteinktől kapunk, amikor rájövünk, hogy szerelmünk nekünk is hazudik..optimális esetben ez a téma fel sem merülne, hiszen egy őszinte kapcsolatban fel sem merül egy ilyen téma...hiszen, ahogy Nietsche írja: az, hogy az ember mennyit hazudik másnak, elenyésző ahhoz képest, hogy mennyit hazudik önmagának...

Igazat mondani önmagunknak szerintem annyit tesz, mint tükörbe nézve elfogadni azt, amit látunk, még akkor is ha ez nehézséget okoz nekünk, vagy akár környezetünknek.Igazat mondani másoknak, annyi tesz, mint az előbb említett tükröt feléjük fordítani. 

Sokan azt mondják, hogy az őszinteség fájdalmat okoz, vagy fájdalmas tud lenni...hát én nem osztom e véleményt...az őszinteség olyan, mint a gyógyító beavatkozás, de mindez nem táplálkozhat másból mint a szeretetből. Fájni csak akkor fáj ha nem fogjuk fel annak valódi tartalmát...hanem továbbra is a hazugságainkkal azonosítjuk magunkat.

Születésünket követően az életünk folyamán életszakaszainknak megfelelően megtanulunk hazudni, oly módon, hogy a saját szükségleteinknek megfelelően vagy a társadalom által - általánosságban elfogadott igazságokra építünk.Sokszor saját túlélésünk függ tőle.

Gondolkodjunk el egy picit mielőtt tovább mennénk:

Honnan tudhatom meg, hogy hazudok, vagy igazat mondok? Lehet-e igazat hazudni? És aki hazugságot hazudik, vajon igazat mond? Ha bevallom, hogy hazudok, akkor most hazudok, vagy igazat mondok? Ha részt veszek mások hazugságaiban akkor vajon én is hazug vagyok?

Karinthy-paradoxon
 

Ohó álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy őrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor az egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát őrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok őrült. Mégiscsak gyönyörű dolog a tudomány!

Ha viszont már rájöttünk mások és saját magunk hazugságaira, a legjobb ha kinevetjük magunkat - ez csak egy pillanat műve, - és innentől semmit nem venni komolyan csak magát a nevetést - ami lehet őszinte is...

...a többit rátok bízom...

(2015.)