Szilveszter reggel volt.

Az előző napi buli másnaposságból és belőled kijózanodva egy buszmegállóban, pezsgős üveggel kezemben ébredtem a mínusz öt fokos hidegben. Mindenem fázott, és lúdbőröztem, az orromból a váladék a kabátom ujján folyt végig. Majdnem olyan volt, mint pár nappal ezelőtt karjaidban. A fagyos pezsgőmaradék buborék nélkülivé vált, már ez sem a régi, valami végleg megváltozott. Fejem hasogatott azoktól a szavaktól, amiket előző este a fejemhez vágtál. Hát így megy ez. Velem ezt is meg lehet csinálni. Mindegy, voltam már hasonló helyzetben, nem egyszer életemben. Én kerestem magamnak a bajt, hát akkor most vállalom a következményeit.  Sajgó fejemben a gondolatok folyton egy témára ugrálnak vissza, mint lemezjátszón a megakadt tű... - hogyan is hihettem hazug szavait, hogyan is gondolhattam, hogy majd ő lesz az, aki megért, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok... csak szavak, minden csak szavak... nincs mögötte semmi cselekedet... nincs mögötte semmi tartalom... üres szavak...mindegyik ugyan azt hajtogatja...mind...kivétel nélkül...de egyik sem tartotta be soha az ígéreteit, csak egy "sajnálom", egy "bocsájts meg", "túl sok hibát követtem el", "nem akarlak tovább bántani", "szeretlek, de te jobbat érdemelsz", "önző voltam ne haragudj",és a legdurvább... "szeretlek, de jobb ez így mindenkinek" - .mindig ugyan az a lemez...Mindjárt széthasad a fejem, bár csak ne lennék ennyire másnapos, valahogy össze kéne szednem magam, hogy a reggeli buszra fel tudjak majd szállni. Gonosz mosoly próbált arcomra fagyni, amint belegondoltam - mától újra egyedül, pedig ha belegondolok: befogadtam, tegnap még megosztottam vele a lakásom, ágyam, az életem...ma meg mindennek csak a hűlt helye. Baromi hideg van. Óriási tüsszentéssel konstatáltam. A mosoly csak nem alkart leolvadni az arcomról. Hirtelen eszembe jutott, mennyire megalázó és mennyire destruktív volt az egész. Hiszen mi volt bűnöm? Az, hogy szerettem, hogy hiszékeny voltam, hogy naiv voltam??? Igen. Biztosan. Mennyire kiszolgáltatott voltam, és neki le sem esett egész végig. Észre sem vette. De, hogy is vehette volna észre, amikor csakis magával foglalkozott: minimális befektetéssel - óriási haszon. Mint a való világban - aztán nem csinálunk mást mint becsapunk másokat, ami szinte elenyésző ahhoz képest amennyiszer becsapjuk önmagunkat. Ez sem számít, hiszen mindennek meg van a miértje, és az azértja is. Bölcs szüleim szerint nincs mit tenni ilyenkor, minden haszontalan emléket egy hullazsákba összegyűjteni, a zsák száját bekötözni és az egészet kihajítani a szelektív hulladékgyűjtő megfelelő rekeszeibe. Míg a hullazsákba gyűjtögettem a tölteni valót elmémben, szemem sarkából éles fehér fény sietett jelezni, a busz nemsokára ideér. A harminchatos. Sosem örültem ennyire a csillagtelepi busznak mint most. A sofőr szúrós tekintetével végigmért, majd nagy duzzogva egy "Aztán nem összehányni!" mondattal fogadta a "Jó reggelt"-nek szánt artikulálatlan szavaimat, miután megnézte bérletem érvényességét. Pedig belül úgy tűnt, még remekül mozognak ajkaim. Mindegy. Meleg van a buszon, legalább is a kinti hidegnél jóval melegebb. A Baross utcánál szálltam fel, ne kérdezzétek, hogy kerültem oda, talán estére lesznek már emlékképeim. Már csak egy laza negyven perc és hazaérek. Megváltás lesz egy meleg fürdő, egy algoflex, és némi ásványvíz. Estére közös bulit szerveztünk volna, de így tekintettel a tegnap történtekre az eredeti formájában biztos, hogy elmarad. Estig pedig valahogy kitalálom, hogyan tölthetném a szilveszter estémet. Van bő tizenhat órám, amiből 12-őt biztosan alvással fogok tölteni, hogy este folytathassam a bulizást. A maradék időt meg semmittevéssel fogom elcsapni, ahhoz úgyis nagyon értek. Leragadó szemeimmel kifelé bámultam az ablakon. Ahogy a Nagykőrösi úthoz értünk, már majdnem elaludtam, amikor egy volt osztálytársnőm szállt fel és a szemben lévő ülésre huppant. Már messziről nevetett, szerintem felismert. Áááá, de gáz, pont most, pont ilyen szerencsétlen helyzetben, kiszolgáltatva. Ááááá, ez nem lehet igaz. Mindig is tetszett, de diákként gyáva voltam megszólítani.

- Szarul nézel ki  - konstatálta vidáman a helyzetet, amit szerintem köszönésféleségnek is szánt. Próbáltam egy Sziát kierőltetni a fejemből, remélem sikerült. Asszem igen mert így folytatta: - Páran összejövünk este a régi csapatból az Akvárium klubban, Robiék fognak zenélni, emlékszem régen nagyon szeretted őket. ...Ahogy én téged, futott volna át fejemben a gondolat, de mielőtt célba értek volna agysejtjeim hálójába, fölém hajolt, egy csókot nyomott a homlokomra és viccesen a fülembe súgta: - Fürödj le, bűzlesz a piától...a számom beírtam a telefonodba, meg fogod találni... 

Azzal a lendülettel felállt és a következő megállóban elillant a szemem elől. Óvatosan nyúltam a zsebembe, nehogy kiejtsem a telefonom. Tényleg beleírta, (ezt vajon, hogy csinálta?) és a kezdő képernyőre rakta így "♥ hívj fel". Ezt nem hiszem el... mennyi esélye van annak, hogy egy megalázó kapcsolat befejező momentuma után pár órával, megalázva, taj részegen a buszon találkozol gyerekkorod szerelmével. Hirtelen fékezés, majd a busz begördült csillagtelepi végállomásra. Minden erőmet összeszedve lekecmeregtem a buszról és elindultam haza a lakótelepi garzonomba. Már nem fáztak lábaim, már összeszedettebb volt mozgásom is - legalább is úgy éreztem. Már megint egy lány, hát tényleg így megy ez?

Emlékeztek a Dr. Bubo sorozatra? Hát akkor rendben, készen állok: Kérem a következŐt !