Minden sor egy fájdalom volt nekem is, féltékenységem magam előtt nem tudtam leplezni. Mindezekkel együtt jött a kétely, hogy ilyen mély, ilyen égető, szétszedő, forró és keserves szenvedélyt amit ott leírt,

fog-e valaha még egyszer érezni, és amikor azt mondja szeret, fogható-e ez az érzés ahhoz, amit akkor és ott kiírt magából.

Szeretném elmesélni, hogy bár a vers akár a legerősebb szerelem kifejezése is lehetne, mégsem volt az. Indítója puszta vágyakozás, mely olyan erős volt, hogy abban az euforikus hangulatban, mikor e sorokat papírra vetettem, még el is hittem, hogy szerelem. Azt is hozzá kell tennem, hogy sosem teljesült be. Még egy csók sem csattant el a vers szereplői között, bár többször álltak egészen közel hozzá, hogy ezt az érzékeny határt átlépjék. Szóban mindent megbeszéltek, amely két ember között a vonzódás körében szóba jöhet, de ennél a pontnál meg is álltak, és bár volt ölelés, amelyben benne volt mindaz, amiről szól a vers, a vágyakat sosem követték tettek. Aztán az emberi gyarlóság, türelmetlenség vagy inkább önvédelem miatt amilyen gyorsan és elsöprően jött a vágy, olyan viharosan és hirtelen tova is száguldott, mint a forró nyárban a fekete duzzadt viharfelhők.

Tehát efajta szerelemből ne akarjon tizedet arra kérem. 

Sajnos elfoglaltságaim nem engedik, hogy oly hosszú levelet írjak magának, amilyet szeretnék. Szellememet és érzéseimet most gúzsba kötik a mindennapok jelentéktelen is problémái és elköteleződései, kérem ne nehezteljen rám emiatt.

Amint tudok, ismét üzenek Önnek.

Vigyázzon magára kedves, és maradjon olyannak mint eddig.
Örömére nekem és a világnak.

Éva