Új szokásokat kezdek felvenni.Csak miattad megyek minden este munka után két kört a tér körül. Meg az önsajnálat miatt, ahogy érzem, hogy az esti fények és az érzelmes zenék a hideggel együtt a csontomig hatolnak. Nem jöttél egyszer sem. Talán mert a gondolataimmal hívtalak erősen, te viszont gyomorból szoktál beszélni, talán a fejek és a gyomrok nem értik meg egymást, talán csak nem szólt neked, hogy hívlak. Vagy szólt neked, csak te sokkal okosabb és bölcsebb vagy nálam, ezért nem válaszoltál.  Az esti szokásos körutam a cukrászdáig tart, ahol ettünk, szomorú ahogy a kinti székeket bepakolták, egy régi boldog pillanat helyszíne és látod minket utánoz, mintha ő is tudná mi történik. Titkon benézek hátsó ablakokon át a szomszédos sörözőbe is, hátha bent ülsz és próbálsz felejteni. Ilyenkor néha elszégyellem magam, mintha kémkednék utánad, és lesütött szemmel visszaosonok a térre, vagy néha inkább a templom mellett kullogok vissza az aluljáró felé. Láttad már milyen szép, ahogy a templom hátulja felől a kis ösvényen a szobrok mellett nagy platánfa leveleit megvilágítja a sárga fény?Harangszó hallatszik és szemből az utca éjszakai fényei? 

Hazaérek. Benyúlkálok a réseken keresztül a postaládába, nem, nincs semmi, egy cetli se. 

És indul az esti szeánsz, fél óránként (jó, néha 10 percenként) nézve rá a telefonomra, hogy írtál-e valamit. Valamit ami nekem szól. Valami ami esetleg rólad tudósít, valami amivel pár percre veled és benned lehetek.

Hát így megy ez most mifelénk. Kísértetek mindenfelé.