( Mintha csak vasúti menetrendet, vagy inkább metróé, talán mert az sűrűbben jár, ...szóval...:)

Mintha csak metró menetrendet  igazítottak volna hozzá, úgy jöttek, kapcsolódtak, átszálltak vagy csak megfordultak és menetiránnyal szemben kezdtek önálló életbe a gondolatai. A kis Mumpic szemöldökét ráncolva forgatta gyönyörű szemeit. Azt hiszem vasárnap délután lehetett, amikor egyszer csak besiklott elme peronjára késés nélkül az épp aktuális gondolat a napi húszezer közül. Megállt körülnézett, és egyből a kijárat felőli mozgólépcső után kutatott. Éles szemével észrevette az előző gondolat transzport csiganyálként húzódó nyomait, melyet a szorgos takarító brigád, erőt és felszerelést nem kímélve próbált eltüntetni szürke állománya padlójáról. Nem késlekedett tovább. Felpattant a mozgólépcsőre és a korlátba kapaszkodva kezdet csúszni felfelé, hogy mielőbb elfoglalhassa az őt megillető helyet.

A kis Mumpic az étkező asztal előtt toporgott, majd arra lett figyelmes, hogy valami nem hagyja nyugodni. Izgága, izgatott volt, nyugtalanságának okát akkor még nem tudta, fel sem merült benne, hogy mindezt az agytekervényeinek mozgólépcső korlátjába kapaszkodva utazó gondolat okozza. Figyelt. Jobbra-balra forgatta fejét, felemelte állát, majd lehajtotta. Semmi. Nem történt az ég adta világon semmi. A nyugtalanság még is ott maradt lelkében. Hirtelen csattanással az eddig mozgólépcsőn utazó gondolat elfoglalta végleges helyét a kis Mumpic elméjében. Először repesett az örömtől, de valahogy mégis csak óvatoskodni kezdett.

Figyelte ahogy a gondolat munkálkodni kezdett. A gondoltat mélyre ásott és a memóriabankból eszébe juttatta, hogy Óz régebben mindenféle furcsa történeteket mesélt – hiszen ő varázsló volt, az élet atom szerkezetét vizsgálgatta és osztotta meg a kémiai molekuláris reakciókat, ahogy a dolgok egybeolvadnak majd szétválnak, aztán mesélt még a fizikai törvényszerűségekről, gravitációról, teleportálásról, fekete lyukakról – bonyolult tudományos eszmefuttatás volt az egész – de mégis, emlékei szerint ahogyan akkor Óz beszélt, az volt az érezése, mintha testének minden része felélénkülne, és fellángolna valami eddig ismeretlen erős szenvedély. A befészkelődött gondolat csak beszélt és beszélt, amíg végül a kis Mumpic kezébe vette a dolgok irányítását, majd határozott mozdulattal felmarkolta az asztalon heverő kocsikulcsot, sarkon fordult, elindult a házból kifelé mert valamit kint felejtett a kocsiban. 

 Ha tetszett akkor a sorozat további részeit itt találod.