...
Elröppen az idő
és vele együtt
a kimondott szó,
mégis oly mélyre hatol,
lánctalpas szívbe-markoló,
fülbemászó,
sejtekbe belekaroló,
alamizsna búcsúzó.
Egybeolvadva,
mint kemencében égő
sötét anyag,
félve a tűz erejétől,
az ismeretlentől,
ki szembekacag,
ernyedten elkészülve,
várva, hogy végleg elnémuljanak.
De az anyag,
az energia nem vész el,
csak átalakul,
búcsúzóul hátrahagyva
minden emléket, hanyagul,
új szenvedéllyé születhessen,
mely az éterben
elszabadul.
...
(2016.12.09)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
