...
Ez nem lesz vidám költemény,
valóság lesz, mi kő kemény,
nem fantáziaszülemény,
meg nem is csalfa vak remény.
Nézz, csak nézz mélyen szemembe!
Látod benne szívemet?
Rajta megannyi sebhelyet?
Ezernyi apró s nagy heget?
Páncélzata ütött, kopott,
ármány golyótól szaggatott,
végül, amire megszokott,
könnyek könyörén kullogott.
Pedig mozgatott neked,
ha nem is egy konkrét hegyet,
oszlatott csúfos felleget,
napfénynek készítve helyet.
Elhozott néhány csillagot,
égésük, volt, hogy megfagyott,
MOST ÁLL, egy ütem kihagyott
várja, mit a sors rászabott.
...
(2018.01.03)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
