...
Mint mindig, megint késik a felelet,
könnyekkel írtam az utolsó levelet,
érzéseim szédelegtek, szédelegtek,
hamarosan megint, mindent elfelejtek.
Lehetett volna szerelmi vallomás,
helyette nem más ez, csak látomás,
minden kínját ismét magamra öltöm,
szívem nem lehet számomra börtön.
Önmarcangoló, tépő érzés elmúlik,
friss levegő, érzéseim közé becsúszik,
mint tavasszal az első fehér hóvirág,
kidugja fejét, egy új érzelemvilág.
...
(2017.12.23)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
