Az elmúlt több mint fél év alatt összegyűlt pár gondolat, amit közben, lejegyeztem, persze nem kell kőbevésett szentírásként kezelni, és/vagy komolyan venni, ezek csak pillanatnyi érzelmi állapotot tükröznek, ráadásul csak a saját szórakoztatásomra készítettem...ha esetleg átérzed és/vagy átélted már esetleg, akkor annak csak örülök :)

forrás:innen

Íme az első próbálkozás:

Az érzéseim feléd

Lassan változtál át utálatból szerelembe, mikor megismertelek.
Minden csodát megadtál amit ember valaha is remélhet
ám mégis úgy döntöttél nincs rám szükséged tovább.
Kétségek között hagyva, miért is kellett ekkora áldozat mindezért.

Hát tudod mit??? Nem keresem a válaszokat tovább. 
Nem, mert nincs rá több időm. 
Hazudj, tovább magadnak, tedd amit jónak látsz. Hogy mit teszek én? 
Semmit. Átnézek rajtad, mint az ablakon. Nem érezlek tovább.

Elég volt ennyi időn át remélni, dühöngeni, vádaskodni
és várni, imádkozni, hogy választ kaphassak. 
Már nem kíméllek, ahogy te sem szántál meg, pedig kérleltelek:
Már nem figyelek rád, de  Vállallak, mert tudom, hogy létezel és megbocsájtok magunknak. 

Kibírtalak, mint bármi mást eddigi életemben,
ismét talpra álltam, pedig mindent feladtam érted.
Ha ezek után barátom akarnál lenni, nem kell, köszönöm. 
Csak nézlek majd, mint egy leckét, amit az élet adott.

Aztán majd egyszer talán újra egymás szemébe nézünk, 
egyszer, talán, ha megint ellátogatsz hozzám, egyszer
ha újra egész leszel velem, ha újra otthonra szeretnél lelni.
Mert mi vagy te tulajdonképp ??? Semmi, csak az érzéseim feléd.

 (2015.10.08)