Az időtől az időtlenségig

...
Vannak olyan alkalmak, amikor egy egy alkalomra bepillantást nyerünk a jövő egy lehetséges változatába álom, vagy vízió formájában. Ezek a színes vagy fekete-fehér jelenetek, amiket ilyenkor látunk előre vetítenek egy olyan helyzetet, ami a jövőnkben egyszer csak a jelen valóságaként fog megtestesülni, beteljesülni. Ilyenkor gyakran azt érezzük, Déjá Vu-nk van. Életünk fontos mérföldköveihez érve vagy csupán egy-egy ártatlannak tűnő pillanatban bármikor átélhetjük. Bármilyen furcsa is, nem a véletlenek, hanem döntéseink határozzák meg, hogy mi fog történni velünk, az életünkben. Magasabb tudati szinten azt vallják, hogy véletlenek nincsenek. Biztosan emlékszik még mindenki azokra az interaktív olvasmányokra, amikor egy egy fejezet végén az olvasóra volt bízva, hogy a szereplőkkel mi történjen, a cselekmény miként folytatódjon tovább. A főhős szerepébe képzelheted magad, és az író lehetőséget biztosít hogy a történet a te döntéseid következményeként folytatódjon tovább. Visszakanyarodva, amikor egy egy alkalomra bepillantást nyerünk a jövő egy lehetséges változatába álom, vagy vízió formájában az adott pillanatban még nem vagyunk tudatában az egésznek. Sőt, a legtöbb alkalommal valami bugyuta, teljesen érthetetlen vagy netán abszurdnak tűnő zagyvaságnak könyveljük el az egészet. A jövő mindig a jelentől függ, mindig attól, hogy a jelen pillanatában egy adott szituációban miként cselekszünk, miként döntünk. Valójában azonban nincs jövő. Mindig csak az adott pillanat létezik, ami az időérzékelésünk linearitásából fakadóan úgy érzékelünk, mintha valahonnan (ezt hívjuk múltnak) valami felé (ez hívjuk jövőnek) tartanának a dolgaink, az életünk. Ám bármilyen furcsa is, semmit nem tudunk tenni sem a múltnak, sem pedig a jövőnek nevezett intervallumban. Miért is? Mert valójában nem létezik. Mitől lehetséges mégis, hogy az emberek többsége számol a múlttal és tervez a jövővel? A jelenben megtörtént eseményeket az agyunk eltárolja emlék formájában, amiből tapasztalat képződik. Amikor hasonló szituációval találkozunk ismételten, akkor a múltnak nevezett és emlékeinkben, tapasztalatainkban tárolt információkat az elménk a rendelkezéseinkre bocsájtja gondolatok formájában, így azok alapján fogunk döntést hozni. Ha követjük gondolatainkat, azok egyre mélyebben és mélyebben fognak beégni tapasztalatainkba, emlékeinkbe. Ezekből lesznek az előre gyártott kifogásaink, sztereotípiáink, elveink, stb. Például tipikusan a legtöbb embernek negatív tapasztalata van a rendőrökkel kapcsolatban, ám ennek ellenére mégis bárki fel tudna sorolni olyan esetet, amikor a rendőr engedékeny, emberséges, netán kedves, megértő volt. Igen, erre a többség kapásból rávágja, hogy ezek a kivételek, és mint tudjuk a kivétel erősíti a szabályt. De miért is? Miért erősíti és miért nem cáfolja a szabályt? Talán azért, mert egyszerű matematika. A nagy számok törvénye alapján elenyésző azon kivételek száma ami a tézist megdöntené.
A játék kedvéért tételezzük fel, hogy halálos beteg vagyok. Két dolgot tehetek. Elvágok minden kapcsolatot és a betegségemmel elvonulva magányosan élek, majd egyedül meghalok, vagy most már minden mindegy alapon elkezdek élni, és megkeresem azt az energia forrást, ami nem más mint a szeretet és átadom magam egy magasabb dolognak és meghalok. Látszólag nincs különbség a kettő között, hiszen a végeredmény mindkét esetben ugyan az. Ám itt jön újra képbe a fentebb említett interakciós regény példa.
A jövőnek nevezett dolog mindig a jelentől függ, mindig attól, hogy a jelen pillanatában egy adott szituációban miként cselekszünk, miként döntünk, mert arra fog haladni életünk története. Azok, akik felépültek halálosnak címkézett betegségekből képesek voltak arra, hogy megváltoztassák a sémákat, "séma-törést" hajtsanak végre és minden energiájukkal a jelenre, a szeretetre koncentráljanak. Tudom, itt jönnek a  "deháthogyan?" "dehátmiként?". Nem tudom. Csak azt tudom, hogy működik. A kívülállók csodaként aposztrofálják ezen eseteket, pedig valójában nem történik más, mint törlődnek a hibás tapasztalatok, a hibásan berögzült emlékek, a hibásan megszokott szabályok. A test követve a magasabb rendű energiát, újra egésszé, egészségessé teszi magát. A szeretet ereje hatalmas, olyan hatalmas, amit nagyon nehéz elképzelnünk, és csak akkor lesz róla valamiféle halvány fogalmunk, amikor lehetőségünk van arra, hogy átéljük. Bárki aki már átélte, tudja miről beszélek.

És íme, el is jutottunk az időtlenséghez. Mert maga a szeretet az, ami időtlen, nem létezhet se a múltban, se a jövőben, csak és kizárólag a jelenben.

És még valami: ha valakivel dolgunk van az életünkben, akkor bizony előbb-utóbb része lesz annak, lehet, hogy csak egy pillanatra, az is lehet, hogy csak öt hétre, vagy hónapokra, vagy évekre, és amikor beteljesítette feladatát, akkor az elválás is ilyen természetes. Mindez nem feltétlenül pont akkor, pont úgy történik, mint ahogy azt mi akarnánk.
...