Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz
és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy őrültnek tűnj szerelmeidért,
álmaidért és azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját,
hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai,
hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől,
hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat
és a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd,
vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak,
hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve
anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak,
reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni,
hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül,
hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is,
ha nem minden nap pompázik, és hogy tudod-e
Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal
és kudarcaiddal együtt élni
és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés
és a fájdalom éjszakája után,
megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt,
amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe
és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről,
amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal
és hogy igazán szereted-e azt a társaságot,
melyet üres óráidra magad mellé választottál.