Felhőmön ülve az embereket
Nézem, miért annyira ingerültek,
Mit keresnek maguknak a porban.
Találnak cirkuszt meg kenyereket,
Éterben szétküldött üzenetet,
Mégsem boldogok magukban.
Sótlan, kis hétköznapi életüket,
Pénzzel, hatalommal építik fel,
Nem értik, miért hullanak vissza.
Maguknak választott Istenüknek,
Hagyják ellopni idejüket,
A jövőt nem, de építik a múltat.
Egyszer eljön majd mindenkinek,
Az érzés, hogy ennél több is lehet,
Lábuk nem, szívük egyszerre dobban.
...
(2017.09.11)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.