...
Ültem csak a nappalimban,
elmerülve hangjaidban,
mint zongorán a dallamok,
hová tűntek a nappalok?
Hétköznapok baját, búját,
szeretetnek múló útját,
kidobott fenyőfa jelzi,
gyengeségem' ez is edzi.
Nappal van, mégis álmodom,
a valóságot áldozom.
Álmaimban ébren vagyok
határokat sosem szabok,
ahogy jégcsap ujjaiddal,
forró testem, csókjaiddal,
átrepíted időn, s téren,
gyönyör percét újra élem.
...
(2018.01.11)
kép forrása: innen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
