...
Megtanultunk öregedni,
a jó dolgokat felismerni,
a merev tartás nem túl jó,
bár nincs alóla kibúvó.
Nem előz le már a hírünk,
ahogy a lelkünk nemesedik,
vele dobban együtt szívünk,
mely egyre csak melegedik.
Nincs sok idő, mit vesztegess,
érezni, lassan múlik a test,
visszatükröz minden tettet,
szemedben a békés tekintet.
Bekopogtat, ajtódban áll -
lassan a végtelenség nyílik,
bottal barátok, csoszogva,
talán elkísérnek a sírig.
Mire vársz hát? Mondd !
kezed kezeim közé rejted,
holnap sem lesz már fiatalabb
örökléttől meggyötört tested.
...
(2018.05.30)
kép forrása: saját
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
